Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van.

 


 Ceglédi Vasutas Sportegyesület

_________________________________________________________________________   hivatalos weboldal

Ökölvívás szakosztály hírei

2013. március 09-én Kókán rendezték meg a IV. Tóth Ákos Ökölvívó Emlékversenyt.

A CVSE Ökölvívó szakosztályát több kezdő fiatal versenyző képviselte, akik az erős mezőnyben derekasan küzdöttek és elismerést érdemlő helyezést értek el.

Duka Márk mérkőzése tapsvihar közepette zajlott le, azonban a harmadik menetre elfáradt, és minimális különbséggel vereséget szenvedett, így a II. helyen végzett.

Dormányi Albert II. hely

Fegyveres Attila II. hely

Pásztor Erik II. hely

A versenyzőkön meglátszott a rutintalanság, nem tudták az erejüket beosztani.

Maja Krisztián (75 kg) a jóval képzettebb ellenfelét a harmadik menetben leütötte, azonban a 3x3 perc soknak bizonyult. Elfáradt és minimális különbséggel vereséget szenvedve a II. helyen végzett.

Szabó Mester Aliz és Nyika Máriusz ellenfele a párosítás után a mérkőzéstől visszalépett.

Vass Bendegúz kiváló öklözéssel verte meg ellenfelét, I. helyet szerzett.

2013. 03.27-30. között Salgótarjánban rendezik meg a 2013. évi Utánpótláskorú Ökölvívó Olimpia Országos Döntőjét.

A 4 napos versenyen mintegy 400 fiatal fog küzdeni a bajnoki érmekért.

A CVSE színeit Dormányi Albert, Fegyveres Attila, Pásztor Erik, Vass Bendegúz és Fokti Tibor képviseli.

 

2012. 11. 08 - 11. között Hajdúszoboszlón rendezték meg a „Magyar Köztársaság” 2012. évi Ifjúsági Ökölvívó Bajnokságot.

A versenyen 45 szakosztály 186 versenyzője küzdött a büszke bajnoki címért. A Ceglédi VSE Ökölvívó szakosztályát három fiatal képviselte.

52 kg (12 induló): Makula János kiváló öklözéssel jutott el az elődöntőig, ahol „erős” bírói segítséggel 3:2 arányban vereséget szenvedett. Így a III. helyen végzett, és egyben a ifi válogatott kerettag lett.

60 kg (16 induló): Kozák Márió öklözésén kissé meglátszott a rutintalanság, így pontozásos vereséget szenvedett a későbbi bajnoktól és V. helyen végzett.

69 kg (16 induló): Fehér Martin fiatal versenyző létére hősiesen küzdött, azonban a versenytapasztalat hiánya miatt a későbbi bajnoktól vereséget szenvedett, az V. helyen végzett.

Edzőik: Kovács István, Jakab István

 

FRISS HÍREK

2012. 04.13-15. között az idén is  megrendezte a Budapesti Amatőr Boxszövetség (BABSZ) a Budapest bajnokságot, melyen a CVSE Ökölvívó szakosztályát 4 fiatal versenyző képviselte.
A bajnokságon 23 egyesület 170! versenyzője rajtolt. A három versenynap során összesen 110 mérkőzésre került sor.

 

Női elit kategória
54 kg (6 induló): Légrádi Kitti az Országos Bajnokokkal teletűzdelt mezőnyben a III. helyen végzett.

Junior korcsoport

46 kg (3 induló): Makula Zoltán hatalmas küzdelemben maradt le a dobogó legfelső fokáról, a II. helyen végzett.
56 kg (6 induló): Makula János az elődöntőben „bírói segítséggel” szenvedett vereséget és a III. helyen végzett.
69 kg (7 induló): Makula Sándor formán alul öklözött és vereséget szenvedett, a VI. helyen végzett.

Összességében, a CVSE öklözői több nagyobb szakosztályt megelőzve az elvárásnak megfelelően szerepeltek.

   CEGLÉDI VASUTAS SPORTEGYESÜLET      

2700 Cegléd, Damjanich u. 3.
Telefon: (06-53) 310-694 
Fax: (06-53) 500-724
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.