ÖKÖLVÍVÁS
Szakosztályvezetés:
Kovács István - szakosztályvezető (06-53) 311-379 Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Kovács István- vezetőedző
Jakab István - edző (06-20) 958-8623
A szakosztály története:
A CVSE Ökölvívó Szakosztálya 1935-ben alakult, így az Egyesület egyik alapító tagja.
A szakosztály vezetését Ványi Sándor edző vette át, majd halálát követően Dávid Ferenc irányította a munkát 1976-ig. Őt követte Kovács István, aki jelenleg is szakosztályvezetőként, edzőként tevékenykedik.
Pákozdi László nehézsúlyú ökölvívó Cegléden kezdte sportolói pályafutását, majd a Budapesti Honvéd színeiben háromszor nyert Magyar Felnőtt Bajnokságot és 1976-ban montreáli Olimpián is szerepelt.
Saját nevelésű ökölvívónk Szellő Imre többszörös korosztályos Magyar Bajnok is, aki a Junior Világbajnokságon (Budapesten) ezüstérmes, utánpótlás Olimpia I. helyezett, Serdülő OB I. helyezett, Olimpia (2008) V. helyezett, Felnőtt VB V. helyezett.
Kiemelkedő versenyzőink:
Makula Sándor 1994-ben született, 10 éves kora óta sportol.
Schoolboys Európa Bajnokságon V. helyezett 2008-ban
Utánpótlás Olimpián I. helyezés 2009-ben
Olimpiai Reménységek Tornáján I. helyezés 2009-ben,
Országos Serdülő Bajnokságon I. helyezés 2008-ban
Tagja a magyar ifi ökölvívó válogatott keretnek.
Makula János 1994-ben született, 10 éves kora óta sportol.
2011-ben Magyar Ifjúsági Bajnok
Tagja a magyar ifi ökölvívó válogatott keretnek.