ÖKÖLVÍVÁS

Szakosztályvezetés:

Kovács István - szakosztályvezető (06-53) 311-379  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Kovács István- vezetőedző

Jakab István - edző (06-20) 958-8623


 

A szakosztály története:

A CVSE Ökölvívó Szakosztálya 1935-ben alakult, így az Egyesület egyik alapító tagja.

A szakosztály vezetését Ványi Sándor edző vette át, majd halálát követően Dávid Ferenc irányította a munkát 1976-ig. Őt követte Kovács István, aki jelenleg is szakosztályvezetőként, edzőként tevékenykedik.

Pákozdi László nehézsúlyú ökölvívó Cegléden kezdte sportolói pályafutását, majd a Budapesti Honvéd színeiben háromszor nyert Magyar Felnőtt Bajnokságot és 1976-ban montreáli Olimpián is szerepelt.

Saját nevelésű ökölvívónk Szellő Imre többszörös korosztályos Magyar Bajnok is, aki a Junior Világbajnokságon (Budapesten) ezüstérmes, utánpótlás Olimpia I. helyezett, Serdülő OB I. helyezett,  Olimpia (2008) V. helyezett,  Felnőtt VB V. helyezett.


Kiemelkedő versenyzőink:

Makula Sándor 1994-ben született, 10 éves kora óta sportol.

Schoolboys Európa Bajnokságon V. helyezett 2008-ban

Utánpótlás Olimpián I. helyezés 2009-ben

Olimpiai Reménységek Tornáján I. helyezés 2009-ben,

Országos Serdülő Bajnokságon I. helyezés 2008-ban

Tagja a magyar ifi ökölvívó válogatott keretnek.

Makula János 1994-ben született, 10 éves kora óta sportol.

2011-ben Magyar Ifjúsági Bajnok

Tagja a magyar ifi ökölvívó válogatott keretnek.


2012. évi VERSENYNAPTÁR